A saját online kurzus, a saját oktatási termék egy időtálló érték

        Napjainkban a korszerű vállalatok tudják, hogy a legfontosabb erőforrásuk az ember. Ennek eredményeképpen az alkalmazottak számára szükséges kínálniuk olyan tanulási és továbbképzési lehetőségeket, amelyek csökkentik a fluktuációt és hozzájárulnak, hogy a nyertes csapat ne változzék. A munkavállalók pedig manapság igényt tartanak arra, hogy a tudásukat és készségeiket folyamatosan fejleszthessék és tökéletesíthessék. Mi több, az a legszerencsésebb, ha az aktuális munkahelyük látja el az szakmájukhoz szükséges, frissített információkkal, továbbképzési lehetőségekkel, főleg, ha mindezt a munkahelyi környezetben találják meg, egy megosztott helyen. Egy jól kigondolt, rugalmas, állandóan frissítendő; a kivitelezésben pedig dinamikus és attraktív tananyag tökéletes módja az ismereteik bővítésére, motiválásukra, egyúttal pedig a vállalat tevékenysége minőségének növelésére is.

        Az e-learning rendszerben való tanulás egyik alapvető előnye annak lehetősége, hogy a felhasználók a számukra leginkább megfelelő időben és helyen tanuljanak. Ez mentesíti őket a stressztől és lehetővé teszi számukra, hogy akkor tanuljanak, amikor az összpontosító képességük a legmagasabb szinten van, ezzel elősegítve a tanultak befogadását. A cég, szervezet számára pedig a saját e-learning rendszer lehetővé teszi azt, hogy lerövidítsék az úgynevezett élő szemináriumok időtartamát, ami hozzájárul a koncentráció és a teljesítmény növeléséhez, egyúttal pedig csökkenti az erőforrások felhasználást, illetve azok költségeit.

        A vállalatok gyakran szerveznek alkalmazottaik számára bevezető tréningeket (on-boarding tréning), ismertető előadásokat az új termékekről és szolgáltatásokról, az értékesítési vagy biztonsági eljárásokról. Ezeket az ismereteket online kurzusokba szedve átadni, praktikus módja az ismeretek terjesztésének, és a munkavállalók szempontjából pedig könnyebb ezen tudás elsajátítása.

        Arról nem is beszélve, hogy kivétel nélkül mindig, minden résztvevő más ismeretekkel, tapasztalati háttérrel rendelkezik, amikor belép az adott képzésbe. Tipikus példája ennek a bevezető (on-boarding) képzés az új belépők szempontjából. Van, akinek minden teljesen új, akármennyire is figyel, nem fog mindet megérteni az előadáson, van, aki már rutinos és csak ismereteket ismétel, ő pedig legtöbbször unatkozni fog a tréning során.  Ha az adott anyagot a dolgozó tetszetős, színes, animált kurzus formájában kapja, akkor minden részvevő figyelmét meg fogja ragadni: azét is, akinek teljesen új, ismételve annyiszor, ahányszor neki szükséges, de még azét is, akinek az ismeretanyag nem új, csupán azért, mert vonzó, színes, dinamikus. (…és szinte biztos, hogy az adott kurzusban ő is fedez majd fel új információt.)

       Abban az esetben, ha a vállalatnak több képviselete van az ország területén vagy egy térségben, az ehhez szükséges erőfeszítések jelentősen növekednek. Ilyen helyzetekben az oktatók nagy terhelés alatt állnak, ami gyakran ismétlésekhez, elfásuláshoz és általában alacsonyabb képzési minőséghez vezet. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk az erőforrások egyéb költségeiről sem, a járműpark elhasználódásáról, a napidíjakról, a szállásról, a szervezési költségekről. Az e-learning oktatási rendszer használata lehetővé teszi a cég számára, hogy munkavállalóihoz könnyen juttasson el új tartalmakat, valamint, hogy tesztelje, elsajátították-e azokat és milyen mértékben a szükségesek ismeretek, hogy a trénerek, oktatók költségeiket csökkentsék. Mi több, a saját kurzus egyben egy befektetés is, amelyet maximális gondossággal kikalkulálhat, előre tervezhet, hogy az akár éveken át szolgáljon a cég új belépőinek gyors és hatékony képzésére, vagy a különböző, állandósult képzési szükségletek kielégítésére a munkavállalók állományában történő fluktuációtól függetlenül, mi több, a trénerek és oktatók fluktuációjától nagy mértékben függetlenítve a céges oktatást.

© 2017 Eu-Project Bt. 1081 Budapest, Bezerédi utca, 19; Adószám: HU25800474; Cg: 01-06-791333